Pártsemleges
 
   

 

Mihez kérjük a támogatását? 

 

Egyesületünk négy fő területen próbál a vak és látássérült sorstársaink segítségére lenni:

 

  • szervezett erdőjárások : ennek keretében látó, az erdőt kiválóan ismerő és szerető vezetők segítségével járhatják a Bükköt a vakok és látássérültek, illetve kísérőik. Ezzel próbáljuk kimozdítani őket az “acélváros” szürke beton rengetegéből, kihasználva a Bükk-hegység kiváló, szinte már gyógyító klímáját. Ennek segítségével javulhat a vakok és látássérültek, mozgáshiányos életviteléből fakadó gyengébb fizikai állapota. És talán sikerül elérnünk azt is, hogy ne csak az általunk szervezett alkalmakkor mozogjanak, hanem ez újra napjaik szerves részévé váljon. 

 

  • “ Rendhagyó” osztályfőnöki órák: középiskolákban,  illetve  általános iskolák felső tagozatain nagyjából egy tanórányi terjedelemben hívjuk fel a felnövekvő nemzedék figyelmét a vakok sajátosan speciális helyzetére, minden napi nehézségeikre. Célunk, hogy a lelkek mélyén meglévő sajnálatot, “szánakozást” segítőkészséggé formáljuk.

 

  • Hangoskönyvek : bár ismerjük a Magyar Elektronikus Könyvtár és a különböző egyesületek, alapítványok kínálatában meglévő hangoskönyveket, távolról sem látjuk úgy, hogy itt már nincs tennivaló. Olyan minőségi magyar szerzőktől (Moldova György, Bornai Tibor, Iszlai Zoltán, Lakat T. Károly) rendelkezünk  írásos engedéllyel a hangoskönyv elkészítésére, akiknek az általunk kiválasztott művéből még nem készült ilyen formátum. Hosszú távú terveink között szerepel olyan szerzők műveinek elkészítése ebben a formában, akik szorosan kapcsolódtak Miskolchoz, illetve a város szülöttei voltak (pl.: Szabó Lőrinc) De keressük azokat a költőket novellistákat is, akik jelenleg is itt alkotnak. A határon túl, de magyar nyelven alkotó szerzők közül is tervezzük olyan művek bemutatását, amelyek érdeklődésre tarthatnak számot (pl.: Nehéz Ferenc: Két harangszó ölelkezett)  Az általunk készítendő hangoskönyvek nem kereskedelmi forgalomba kerülnek, kizárólag fájlmegosztó oldalakon jutnak el a vak és látássérült társadalom tagjaihoz, ezzel kívánjuk azt elérni, hogy minden érdeklődő megtalálja kedvelt irodalmi műveit, szerzőit, anyagi helyzetétől függetlenül. Felolvasóknak is olyan “hangokat” kértünk fel, akik hitelesen tudját tolmácsolni az adott  művet.

 

  • Ingyenes jogsegély-szolgálat :, fogyatékkal élők számára - itt tehát nem csak a vakoknak,  hanem a siketeknek és mozgássérülteknek is segítséget nyújtunk -  egy ingyenes jogsegély-szolgálatot indítunk.

 

Kérjük, amennyiben egyetért célkitűzéseinkkel és van rá lehetősége, támogassa munkánkat, hogy a vakok és látássérültek minden napjait színesebbé tehessük! Segítségét előre is köszönjük! 

Számlaszám. 10700457-72707827-51100005

 

 
Vakok és Gyengénlátók Bükki Egyesülete © Minden jog fenntartva