Köszönjük, hogy ellátogattál honlapunkra, igyekszünk néhány mondatban bemutatni, milyen elképzeléssel vágtunk bele munkánkba.
A Vakok és Gyengénlátók Bükki Egyesülete 2019 őszén alakult az erdő közepén. Az alapító tagok azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy egyéb tevékenységek - mint például ingyenes jogsegélyszolgálat, illetve bükki erdőjárások - mellett igyekezzünk a kulturális lehetőségek tárházát is bővíteni, főleg a hangoskönyvek területén. Ismerjük ugyan a Magyar Elektronikus Könyvtár és más egyesületek, alapítványok kínálatában fellelhető hangoskönyveket, de korántsem gondoljuk úgy, hogy itt már nincs tennivaló.
A felnövekvő nemzedék figyelmét is szeretnénk felhívni a látássérültek és vakok meglehetősen speciális helyzetére, és a bennük meglévő passzív sajnálkozást próbáljuk aktív segítőkészséggé változtatni a rendhagyó irodalomórák (
Hangoskönyvek a vakvilágban - Megyünk és elmondjuk
) során. Ahol a hangoskönyvek és egy, a hangoskönyveink felolvasásàban résztvevő színész, “orgánum szolgáltató” segítségével szeretnénk elérni, hogy a látássérültekre és vakokra ne mint egy érdekes csodabogárra nézzenek a fiatalok, hanem tudatosuljon bennük, hogy ezek az emberek is pontosan olyanok, mint bárki más, csak pechükre éppen pont nem látnak.
Amennyiben lehetőséged van rá, látogasd meg a közösségi médiában meglévő felületeinket, illetve a fájlmegosztó oldalakon csatornáinkat, ahol megtalálod eddig elkészült hangoskönyveinket, illetve különböző média megjelenéseink is visszahallgathatók, nézhetők. Jó szórakozàst!
A Kapcsolat menüpontban megtalálod elérhetőségeinket.
A rendhagyó irodalomóráról bővebben itt találsz információt: